Fejezet: 9.

Már az ajtóban álltunk, mikor felé fordultam, és akartam adni az arcára egy puszit, de véletlenül -vagy nem- belefordította a fejét, így szájra puszi lett, ami nem mondom, hogy nem volt jó, csak az arcszínemet vitte át egy teljesen más színvilágba. 

š›  

Versenyeztem egy rákkal. Nem is rákkal. Egy olyan lapáttal, amit a kisgyerekek használnak a homokozóban. Az a piros. Inkább vörös. 

- Bocsánat, tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna. - mondta Zayn. Tessék? Én nem akarok úgy tenni! Nem akarom, hogy úgy tegyünk. Ha tetszik, ha nem, nem vagy közömbös számomra. A gondolataimban ezt így közöltem vele, de a valóságban olyan megszeppent arcot vágtam, mintha most közölték volna velem azt a hírt, hogy átszállítanak egy másik kontinensre. Ez felért vele. 

- Ha te azt akarod... - és beviharoztam a házba. Félreértés ne essék, nem vagyok azt a hisztis csaj, aki ha egy szót is szolnak hozzá, ami nincs ínyére, megsértődik és kifut a világból. Mert nem vagyok. Csak elég rosszul esett, hogy most közölték velem: -igaz, nem mondta ki- bocs, nem vagy az esetem. 

Felfutottam a szobámba, ledobtam magam az ágyra. Két percig bámultam a plafont és próbáltam kiüríteni a fejemet, több-kevesebb sikerrel, aztán elindultam a fürdőbe. Letusoltam, fogat mostam, majd újra bevetődtem az ágyamba, alvásra készen. Merthogy holnap iskola. Nekem.

š› 

Reggel kész rémálom. Még mindenki a meleg takaró alatt álmodja az igazakat én meg indulok a suliba.

Mai ruhaszettem egy farmert, egy kötött hosszú ujjú pulcsit, és egy vékonyka cipőt takart. Tökéletes a hűvösebb napokra. Ugyanis a mai idő 19 fokkal nem mondható melegnek. És nyár van! 

Hamar eltelt a nap. Ilyenkor már nincs kedvük a tanároknak megdolgoztatni minket. Szerencséjük! 

Nem tudom miért, de siettem haza. Talán az is közrejátszott, hogy rettenetesen éhes voltam. És kíváncsi, hogy áll-e még a ház. De épségben van. Kívülről. 

š›  

Az óra fél négyet mutatott. Végeztünk már régen az ebédes cécóval. Már a szobámban néztem az egyik filmet, amit tegnap választottam, csak ugye a "séta" miatt elmaradt. 

Kopogtattak a szobám ajtaján -anélkül, hogy megvárná, míg egy 'Gyere'-t kinyögök- berontott. Harry.

- Nem akarok zavarni, de fontos ügyben jöttem. Lehet, hogy örülni fogsz, lehet, hogy nem. Majd meglátjuk. 

- Nyögd ki. - közben nagy kegyesen leállítottam a filmet és így teljes figyelmem Edward-ra fordítottam. 

- Van egy meghívásunk egy ilyen vacsorás bálos akármire. Igazából én sem tudom mi ez, csak azt tudom csinosan kell menni és sok beképzelt emberke lesz ott. -és itt egy kicsit beleborzongtam. Mi sem jobb, mint egy kis terem tele sznobokkal. De megvárom mit akar kihozni belőle.- Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy jönnöd kéne. Nem tudják a rajongók, sem a sajtó, hogy merre vagyunk. És egy kis életjelet adhatunk így magunkról és bejelenteném, hogy az unokatesóm vagy. Mit szólsz? - vonta fel a szemöldökét, ami ennél ívesebb már nem is lehetne. 

- Várj! Minek engem bemutatni? Ez így elég értelmetlen. És mikor kezdődik? Nincs is egy csinos-szoknyás-bálos öltözékem. 

- Bemutatás azért szükséges, mert a rajongók a végén azt hiszik majd, hogy a barátnőm vagy. És rengetek fenyegető levelet kapnál... 8-kor jön a ház elé egy limuzin és az visz minket London belvárosába, ahol tartják ezt az izét. A ruhával ne foglalkozz. Ja, és még valami: hozhatsz egy embert, akire jó ez a ruha. - és ledobott az ágyra egy kék és egy vajszínű térdig érő selyemruhát. 

- Honnan tudod a méretemet? 

- Biztos forrás. De készülődj, mert egyenlőre úgy nézel ki, mint akit végignyalt egy ló. 

- Ez kedves volt. Na told kifelé azt a nagy segged, mert készülődnék, ha nem bánja, őnagysága. - ha ő is, akkor én is. 

A másik ruha nem is kérdéses kié. Egyértelműen Claranak szánom a kéket. Egy bálra biztos, hogy nem mond nemet, szóval csak egy SMS-t dobok neki, hogy jöjjön át. De én nyitok neki ajtót, és felkészítem, ne ájuljon el, mihelyst meglátja a One Direction összes tagját nálunk csövezni.