2012. augusztus 8., szerda

Fejezet: 9.

Már az ajtóban álltunk, mikor felé fordultam, és akartam adni az arcára egy puszit, de véletlenül -vagy nem- belefordította a fejét, így szájra puszi lett, ami nem mondom, hogy nem volt jó, csak az arcszínemet vitte át egy teljesen más színvilágba. 
š›  
Versenyeztem egy rákkal. Nem is rákkal. Egy olyan lapáttal, amit a kisgyerekek használnak a homokozóban. Az a piros. Inkább vörös. 
- Bocsánat, tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna. - mondta Zayn. Tessék? Én nem akarok úgy tenni! Nem akarom, hogy úgy tegyünk. Ha tetszik, ha nem, nem vagy közömbös számomra. A gondolataimban ezt így közöltem vele, de a valóságban olyan megszeppent arcot vágtam, mintha most közölték volna velem azt a hírt, hogy átszállítanak egy másik kontinensre. Ez felért vele. 
- Ha te azt akarod... - és beviharoztam a házba. Félreértés ne essék, nem vagyok azt a hisztis csaj, aki ha egy szót is szolnak hozzá, ami nincs ínyére, megsértődik és kifut a világból. Mert nem vagyok. Csak elég rosszul esett, hogy most közölték velem: -igaz, nem mondta ki- bocs, nem vagy az esetem. 
Felfutottam a szobámba, ledobtam magam az ágyra. Két percig bámultam a plafont és próbáltam kiüríteni a fejemet, több-kevesebb sikerrel, aztán elindultam a fürdőbe. Letusoltam, fogat mostam, majd újra bevetődtem az ágyamba, alvásra készen. Merthogy holnap iskola. Nekem.
š› 
Reggel kész rémálom. Még mindenki a meleg takaró alatt álmodja az igazakat én meg indulok a suliba.
Mai ruhaszettem egy farmert, egy kötött hosszú ujjú pulcsit, és egy vékonyka cipőt takart. Tökéletes a hűvösebb napokra. Ugyanis a mai idő 19 fokkal nem mondható melegnek. És nyár van! 
Hamar eltelt a nap. Ilyenkor már nincs kedvük a tanároknak megdolgoztatni minket. Szerencséjük! 
Nem tudom miért, de siettem haza. Talán az is közrejátszott, hogy rettenetesen éhes voltam. És kíváncsi, hogy áll-e még a ház. De épségben van. Kívülről. 
š›  
Az óra fél négyet mutatott. Végeztünk már régen az ebédes cécóval. Már a szobámban néztem az egyik filmet, amit tegnap választottam, csak ugye a "séta" miatt elmaradt. 
Kopogtattak a szobám ajtaján -anélkül, hogy megvárná, míg egy 'Gyere'-t kinyögök- berontott. Harry.
- Nem akarok zavarni, de fontos ügyben jöttem. Lehet, hogy örülni fogsz, lehet, hogy nem. Majd meglátjuk. 
- Nyögd ki. - közben nagy kegyesen leállítottam a filmet és így teljes figyelmem Edward-ra fordítottam. 
- Van egy meghívásunk egy ilyen vacsorás bálos akármire. Igazából én sem tudom mi ez, csak azt tudom csinosan kell menni és sok beképzelt emberke lesz ott. -és itt egy kicsit beleborzongtam. Mi sem jobb, mint egy kis terem tele sznobokkal. De megvárom mit akar kihozni belőle.- Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy jönnöd kéne. Nem tudják a rajongók, sem a sajtó, hogy merre vagyunk. És egy kis életjelet adhatunk így magunkról és bejelenteném, hogy az unokatesóm vagy. Mit szólsz? - vonta fel a szemöldökét, ami ennél ívesebb már nem is lehetne. 
- Várj! Minek engem bemutatni? Ez így elég értelmetlen. És mikor kezdődik? Nincs is egy csinos-szoknyás-bálos öltözékem. 
- Bemutatás azért szükséges, mert a rajongók a végén azt hiszik majd, hogy a barátnőm vagy. És rengetek fenyegető levelet kapnál... 8-kor jön a ház elé egy limuzin és az visz minket London belvárosába, ahol tartják ezt az izét. A ruhával ne foglalkozz. Ja, és még valami: hozhatsz egy embert, akire jó ez a ruha. - és ledobott az ágyra egy kék és egy vajszínű térdig érő selyemruhát. 
- Honnan tudod a méretemet? 
- Biztos forrás. De készülődj, mert egyenlőre úgy nézel ki, mint akit végignyalt egy ló. 
- Ez kedves volt. Na told kifelé azt a nagy segged, mert készülődnék, ha nem bánja, őnagysága. - ha ő is, akkor én is. 
A másik ruha nem is kérdéses kié. Egyértelműen Claranak szánom a kéket. Egy bálra biztos, hogy nem mond nemet, szóval csak egy SMS-t dobok neki, hogy jöjjön át. De én nyitok neki ajtót, és felkészítem, ne ájuljon el, mihelyst meglátja a One Direction összes tagját nálunk csövezni. 

9 megjegyzés:

  1. Drága Hope!
    Nagyon tetszett a rész! Imádom a humorodat, amikor ezeket a beszólásokat olvashatom (erre azt értem, Harry: egyelőre úgy nézel ki, mint akit végignyalt egy ló.) Csajszi, hogy pattannak ki a fejedből ilyen korszakalkotó beszólások? Imádom! Jaj, de Zayn miért akarta elfelejteni? Most aztán jól összekuszáltál mindent! Örültem, hogy Harry nem engedte, hogy Amilie nemet mondjon a meghívásra, mert tuti azt tette volna, igazam van? Na, végre Clara is jön! Jajj, alig várom a következő részt, most ne várakoztass meg úgy, mint a múltkor kérlek!
    xxx,
    Sunshine

    VálaszTörlés
  2. Kedves Sunshine!
    Köszönöm! Haha, én sem tudom. Csak úgy kipattannak a fejemből. Korszakalkotó? Húú! Köszönöm! Nem tudom, kérdezd Zayn-t. Lehet hogy nem gondolta komolyan. De csak szerintem. :D Csak gondolta Amilie nem akarta és lehet, hogy azért mondta. De én nem tudom! :D :D Teljességgel igazad van! Igen, őt csakis miattad, mert múltkor hiányolta. Amúgy az anyukájára gondoltam, de eszembe jutott a múltkori kommented és azért alakítottam így. Megpróbálom, de most ezen a héten tuti biztos, hogy nem lesz rész, ugyanis a mamámnál vagyok és itt van Pestről az unokabátyám és minden időt kihasználunk, mert sokáig nem fogjuk egymást megint látni. Szóval majd valamikorra jövőhétre érkezik. :)Még egyszer köszönöm a kommented!
    xxx, Hope

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszik a rész, és már várom a következőt.:) :D
    Egy meglepi vár az oldalamon. puszi.:)
    http://www.mondhogycsakalomvoltezazegesz.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon köszönöm! Igyekszem vele. válaszoltam a kérdésekre. :) köszönöm még egyszer a díjat!
      xxx, Hope

      Törlés
  4. Szia! Ma találtam az oldaladra, és egyenesen fan lettem.Elképesztően tetszik,úgyhogy remélem nem járok veled ugy mint a legtöbb 1D blogoloval ,hogy egyszer csak írnak egy bejegyzést miszerint: Nincs ihletem tovább írni a blogot,puszi.Várom nagyon az új részt!!! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úristen, köszönöm! Én is remélem, hogy nem járok úgy, mivel egy blogomat már bezártam, ha nem kettőt, és ezt végre szeretném befejezni, hogy megmutassam, meg tudom csinálni. :) Igyekszem vele!
      xxx, Hope

      Törlés
    2. Egyébként ,én is írok egy One Direction blogot, ha van kedved nézz be! : )
      http://what-the-correct-direction.blogspot.hu/

      várom az uj részt,csak összehozod! : ) Puszi :]

      Törlés
  5. Szia!! :)
    Csak nemrég találtam rá a blogodra, de már a megszállotja lettem :D Nagyon tetszik, fantasztikus ahogy írsz! ;)
    Remélem hamar lesz következő rész, addig is vár rád egy kis meglepetés nálam :)
    http://onedreamonedirection.blogspot.hu/
    sok puszii xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      El sem hiszem! köszönöm! Köszönöm! Most azért is megírom, hogy fel tudjam tenni. :) Köszönöm, kirakom! <3<3
      xxx, Hope

      Törlés