Fejezet: 3.

Gyorsan dobtam össze egy rántottát. Mindegyikőjüknek dupla adagot csináltam, nehogy itt éhezzenek nekem. Bár szerintem Niall tegnap este vacsorakor már kiismerte a konyhát…

š›

Még csak hét óra, de lábdobogást hallottam az emeletről. A fiúk nem lehetnek, mert hát ők általában sokáig alszanak, nem?

Nem is ők voltak… Anya tántorgott le a lépcsőn hálóingében, amire egy köntöst húzott.

-          Jó reggelt! Kérsz egy kávét? – kérdeztem. Tessék? Nem szokásom ilyennek lenni. Úristen. Rossz hatással vannak rám a fiúk. Mármint kávét azt szoktam csinálni, de magamnak.

-          Jó reggelt! Nem köszi, megoldom. – Huh, ezt megúsztam. Először gondolkodnom kéne, mielőtt kérdezek. Vagy kezdek kedves lenni… Ami nem is olyan rossz.

-          Mit készítesz? – kérdezte.

-          Tojásrántottát. Az éhenkórászoknak. De ha kérsz, kapsz te is. – majd megvillantottam neki reggeli, még komás mosolyomat.

-          Nem, köszi. De azért, ha lehet, ne mérgezd meg őket. – mondta anya, de a végén már vigyorgott. Gondolom, ezzel arra célzott, hogy nem szoktam főzni, és amit főzők, azt is mindig elrontom. De könyörgöm! Egy rántottát csak el tudok készíteni! Vagy nem?

Kivettem a tányérokat, megterítettem hét főre, ugyanis apa valami üzleti úton van. Sosem számol be róla, hogy hova megy, és miért, csak mikor elmegy, előtte nap bejelenti, másnap reggel meg lelép. Szép, mi? Nem is jó vele a kapcsolatom…

Az első felkelő a fiúk közül Louis volt. Majd sorban Niall, Zayn, Liam, és végül Harold. Leültettem őket az asztalhoz, és mindegyiknek kiszedtem egy nagy adag rántottát.

Niall volt az első áldozat, aki megkóstolhatta életem első főztjét. Na jó, egy zabpelyhet azért meg tudok csinálni.

-          Pfuj! – és már repült is ki az általam kreált étel a szájából. Ennyire csak nem lett rossz.

-          Niall elég válogatós. Ne vedd magadra. – mondta Zayn, majd bevett egy falatot és az is úgy szállt ki a szájából, akárcsak Niall-nek.

-          Ne már! Ennyire csak nem lett rossz!

-          De. Só helyett cukrot raktál bele! – közölte ezt a tényt velem Harry, mintha csak azt mondaná ’Levegőt venni muszáj’. Szúrósan néztem rá, mire ő egy bocsit tátogott szájával.

Oké, kezdő vagyok. Ez tény. De hogy lehettem ilyen béna, hogy só helyett cukrot rakok bele?

Biztos, hogy valamelyik nagyeszű kicserélte…

-          Na, jó! Ki volt? – néztem fenyegetően. Ilyenkor senki sem jelentkezik.

-          Csak te vagy olyan béna, hogy a só helyett cukrot veszel le a polcról. – köszönöm Edward. Ez jól esett. Nem vagyok az a duzzogós fajta, így ezt is, mint eddig a többi beszólását is, elengedtem a fülem mellett. Szépen, felszegett fejjel felbaktattam a szobámba. A lépcsőn felfutottam. Átvettem egy lila virágos overált, amihez egy fekete szandál társult.  Ez az egyik kedvencem. Még anyától kaptam 17. szülinapomra, ami nem régiben volt, olyan három hónapja körülbelül.

-          Elmentem! Majd jövök! – kiabáltam.

-          Merre mész? – kérdezte anya.

-          Csak átugrom Clary-hoz. Majd valamikor hazaérek, de az is lehet, hogy ott alszok. Még semmi nem biztos. Sziasztok!

Ezzel kiviharoztam és útba vettem legjobb barátnőm lakását. Csak hát ő baromi nagy One Direction rajongó. Ugyan tudja, hogy Harry az unokatestvérem, de azt nem, hogy most itt van mind az öt. Szóval Amilie! Készülj fel!