Fejezet: 4.

Ugyan tudja, hogy Harry az unokatestvérem, de azt nem, hogy most itt van mind az öt. Szóval Amilie! Készülj fel! 

š›

Már majdnem odaértem Clarissa-hoz, mikor nyílt náluk az ajtó, és ő állt ott egy rövidnadrágban és egy pólóban.

-          Tudtam, hogy jössz! – imádom az ilyen megnyilvánulásait.

Odasétáltam hozzá, megöleltem, majd beléptünk a házba.

-          Helló! Szia Rob! – Clari-nak csak az apukája él, anyukája meghalt egy autóbalesetben, olyan 3 éve. Így már csak Rob, Clari, és Clari bátyja, Matt lakik a lakásban.

Felbattyogtunk Clarissa szobájába, ledobtuk magunkat az ágyra, és elkezdtünk beszélgetni.

-          Tudtad, hogy anya egy családi találkozót szervezett? Ami igazából nem is családi, mert csak Harry jött meg a négy idióta barátja. Velük voltam tegnap vidámparkban, ma pedig reggelit akartam nekik csinálni, de tudod, hogy nem tudok főzni, se sütni, így a rántottába só helyett cukrot raktam. – meséltem.

-          Álljon meg a menet! Mit mondtál? Harry és? És kik?

-          Harry és a 4 haverja. – és leesett! Oké, egy idő után úgy is megtudta volna.

-          Nálad van a One Direction, és nem szóltál? Még csak meg sem említetted, hogy jön Harry! Pedig őt ismerem! De mindegy. Majd akkor holnap átmegyek, és kérek tőlük autogramot. De meddig lesznek itt?

-          Nem gondolod, hogy kicsit sok a ’de’?

-          De. – Rendben. Ezt lerendeztük.

Míg beszélgettünk, újabb tényeket tudtam meg az One Direction-ről.

Hoopsz! Már fél kilenc. Ebből itt-alvás lesz. Az is lett.

š›

*Harry*

Amilie valami Clarissa-hoz ment. Biztos a barátnője, vagy valami ilyesmi. Gondolkodtam azon, hogy fel kéne áldoznom a büszkeségem, és bocsánatot kérni tőle. Mert hát az idősebb dolga lenne, nem?

Megebédeltünk, és utána kimentünk egy kicsit napozni. Már elég jó idő volt. A londoni vagy angliai időjáráshoz képest. Ritka, de sütött a nap.

Kicsit mi is pletykálkodtunk a srácokról. Nekik is elmeséltem miért vagyunk ilyenek egymással Amilie-vel, és mondanom sem kell, támogatták az ötletet, hogy kérjek bocsánatot.

Egyre jobban úgy érzem, meg kéne tennem. Már hiányoznak azok a hülyéskedések, beszélgetések, amiket együtt vittünk végbe. Majd kiderül, mi, hogy lesz.