Fejezet: 2.

Ha esetleg valamelyik csökkentértékű nem hagyna, megnyúzom őket!

š›

Ilyen álmatlan éjszakában még soha nem volt részem. Én az a jó alvó típus vagyok. Nem tudom mi történt velem.

Éjjel kettő óra körül lebaktattam a konyhába, és ittam egy pohár vizet. Milyen üres így éjszaka a ház. Persze, mivelhogy mindenki alszik. Zseniális logikád van Amilie.

A vendégszoba az én szobám mellett van, így halkan mentem, ne ébresszem fel az idiótákat. Még csak az hiányzik, hogy elkezdjenek itt majomkodni… Még mit nem!

Sétálok fel a lépcsőn lenge kis pizsamámban és valami keménynek ütközök. Felemelem szép lassan a fejem, és imádkozom, hogy bárki, csak ne Harold álljon előttem. Mit ad Isten? Nem Harry volt. Hanem Zayn. Ezt a szerencsét. Még egyetlen egy szót nem váltottam vele! Úgy tűnik itt az idő.

-          Szia! Hát te? Nem tudsz aludni? – kérdezte, és most nem volt kedvem bunkónak lenni, mert akkor valószínűleg úgy ítélne meg, mivel első beszélgetés. Viszonylag kedvesen válaszoltam. Milyen legyen az ember hajnali fél háromkor? Vagy még éjszaka?

-          Nem nagyon. Csak lejöttem inni egy pohár vizet. És te?

-          Én is. – én ennyivel lezártnak tekintettem a témát és mentem volna vissza randizni az ágyammal, de Zayn úgy gondolta, hogy ennek a beszélgetésnek még korán sincs vége…

-          Melyik szekrényben van a pohár? – ezt most komolyan tőlem kell megkérdezni? Miért nem nyitogatja végig az összeset? Akkor megtalálja.

-          Haj, gyere utánam! – utasítottam. Visszagaloppoztam a konyhaszekrényhez, amiben lapultak a poharak, és kivettem neki egyet.

-          Mit kérsz inni?

-          Víz. Köszi. – ennyit akartam hallani. Ha már kimondta, hogy ’köszi’, már megérte.

-          Mi történt köztetek Harry-vel, hogy ennyire közömbösek vagytok egymással? – Ezt a beszélgetést akartam elkerülni. Nem pont vele szándékoztam megbeszélni, hogy mi is történt két éve.

Vajon megbízhatok benne? Úgy érzem igen, és valakinek el kell mondanom Clarissa-n kívül. Muszáj… Leültem vele szemben az asztalhoz, és nekiálltam.

-          Gondolom, azt már tudod, hogy a kapcsolatunk nem éppen felhőtlen.  Mielőtt Harry jelentkezett az X-Factor-ba egy kicsit összekaptunk. Nem volt nagy veszekedés, és gyakorlatilag, ha visszagondolok rá, nagyon értelmetlen dolgon ment a vita. Aztán mindegyikőnknek többet ért a becsülete, mint egy bocsánatkérés. Így ez elmaradt. Gondoltam, addig nem keresem, amíg ő nem keres. De nem tette. Anyu pedig most kitalálta, hogy gyertek ide, és töltsetek el velünk egy hónapot. Abban reménykedik, hogy talán ki tud minket békíteni. –meséltem suttogva, nehogy valaki felébredjen. – De még nincs nyár, csak közeledik, így nekem iskolába kell mennem, amíg ti itthon lebzseltek. Az suliban, tudod, nincs olyan, hogy kapunk egy vagy két hónap szabadságot… - mondtam, bár nem tudom, hogy ez most hogy jött ide.

Zayn nyugisan hallgatta végig a kis történetet, amit szerintem már Harold-tól hallott. De nem szólt bele, hanem néha-néha elejtett egy-egy ’Hm’-öt vagy ’Aha’-t.

-          Hát, köszi a poharat, és a vizet. És azt, hogy megosztottad velem.

-          Igazán nincs mit. Én is köszönöm, hogy elmondhattam. – mosolyogtam rá.

Jövök ágyacska! Ne aggódj! Itt vagyok! – gondoltam magamban, miközben bedőltem kényelmes fekvőhelyemre.

š›

Reggel, hat órakor keltem. Jé, az nem rég volt! Gondoltam akkor hasznosítom magam, és készítek egy kis reggelit. Te jó ég! Mióta lettem ilyen kedves velük?

Felkaptam magamra egy kényelmes ruha szettet, ami egy csíkos felsőből és egy farmer rövidnadrágból állt. Hozzá egy barna szandált húztam fel. Hajamat csak egy gyenge copfba fogtam fel. Mindig is göndör hajat szerettem volna. De e helyett szög egyenes.

Gyorsan dobtam össze egy rántottát. Mindegyikőjüknek dupla adagot csináltam, nehogy itt éhezzenek nekem. Bár szerintem Niall tegnap este vacsorakor már kiismerte a konyhát…