Bevezető

Miért vártam volna ezt a napot? Miért nincs kedvem ehhez az egészhez? Miért kell pont most ezt szervezni? Miért nem ér rá később? Miért nem lehet megérteni, hogy most nincs kedvem jópofizni a családtagokkal?

Anyáéknak pont most jutott eszébe családi találkozót szervezni. Mikor semmi kedvem sincs hozzá. Persze, ez úgy hangzik, mintha hisztis lennék… De nem vagyok az! Csak szimplán nincs kedvem eltölteni egy egész napot unokatestvéremmel, és barátaival.

Két éve még jó kapcsolatban álltunk, de ez mára megromlott. Ha ritka alkalmak során találkozunk, elmegyünk egymás mellett és egy ’szia’-t dörmögünk egymásnak.

Mint kiderítettem, nekünk nem felel meg az itthoni kis találka. Nem. Nem is mi lennénk azok. Mindjárt hurcoljuk el a családot egy kalandparkba.

-          Amilie, kincsem! Minden megvan? – hallatszott anyám kiabálása lentről.

-          Hát persze. Csak a kedv nincs. Van kölcsönbe? – mondtam egy kicsit pofátlanul. Bár azt hiszem, legalább is véleményem szerint, ez még nálam belefért.

-          Fejezd be! Tudod, hogy nincs sok esemény, ami miatt összejöhetne a család! Gondolom neked is hiányoznak már! Az unokabátyád barátait neked sem árt megismerni! Legalább szerzel új ismerősöket! – osztott ki anya. Ismerősök… Nekem ott van Clarissa.

š›

Túl vagyunk a szokásos bájcsevejeken, amiket ilyenkor szokás megrendezni. Kocsiban gubbasztunk a kalandpark felé. Mindenki, saját magam kivételével, elfeledkeztek magukról és felszabadultan röhögcsélnek mellettem. Titokban én is elmosolyodom egy-két dolgon, amit unokabátyám bandájának legidősebb tagja művel itt a kocsiban. Ez már kriminális!

-          És mi a helyzet veled, Lie? – kérdezte unokabátyám, Harold. Lie?! Így csak a plázapicsák hívnak a suliban. De jó.

-          Bárhogy hívhatsz, csak ne így! Kérlek! – sziszegtem a fogaim közt. Már az is meglepett, hogy egyáltalán hozzám szólt és én válaszoltam neki.