Fejezet: 8.

- Na, most már mehetünk! -jelentettem ki boldogan, és örültem, hogy annyi nap szoknyaviselés után van valami a lábam közt. 

š› 

Kisétáltunk a bejárati ajtón -milyen meglepő- és irányba vettük a legközelebbi parkot. Egy eldugott kis helyen volt, nem volt nagy durranás. Itt-ott fűzfák, néhol virágok. Egy eldugott játszótér is helyett kapott. Igaz a játékok már elég megviseltek voltak, de még a használható kategóriába lehet sorolni. Ilyenkor már üres volt a park, néhol észleltünk néhány járókelőt, akik úgy döntöttek, hogy kiszellőztetik a fejüket este 9-kor. Tegyék meg nyugodtan. Mi is ezt tesszük, de én nem önszántamból vagyok itt.
Már egy ideje elég csöndben sétálgattunk hárman, egymás mellett.
- Térjetek a lényegre, légy szí'.
- Te akartad. - mondta Zayn és át is adta a szót Harry-nek. Miért érzem azt, hogy valamit akar ez a gyerek?
- Szóval. Uhm, hol kezdjem?
- Az elején. - válaszoltam nem túl kedvesen arra a kérdésre, amit szerintem költőinek szánt.
- Rendben. Akkor kimondom. Sajnálom. Sajnálom az elmúlt két év történteit, sajnálom azt, hogy így megromlott a kapcsolatunk. Még emlékszem, hogy a te 15 voltál, én pedig 16 és együtt mászkáltunk mindenfelé, és azt hitték az emberek, akik nem ismernek minket, hogy együtt vagyunk. A rokonságra még véletlen sem gondoltak. - ecsetelte Harry. Bocsánatot kér - ez eddig oké. De a kínos szitukba, könyörgöm, ne mennyünk bele. Igazából erre vártam már mióta, hogy ő szóljon. De az most hogy nézne ki, ha megölelném? Két évig nem beszéltünk, kerültük egymást, és most kibök két szót, és ugorjak a nyakába?
Egye fene. Család az család. Megöleltem, és ő pedig visszaölelt. Tehát szent a béke.
- Oké, én csak ennyit akartam. Na pá. - nyomott az arcomra egy puszit, és a tökéletes reflexeimnek köszönhetően csattant egy pofon az arcán. Upsz.
- Bocsi, bocsi. Nem akartam! Csak hát, izé...
- Nem érdekes, megérdemeltem. - vigyorgott. Ez még egy tasli után is képes mosolyogni? Uram atyám! - Akkor én lépek is. Jó szórakozást!
Mi van? Ezt hogy gondolja? Itt hagy azzal a pasival, aki -mint már egyszer mondtam- zavarba képes hozni? Remek. Gratulálok, Styles. Így kell vigyázni az unokahúgodra.
- Mit terveztél? - néztem összeszűkített szemekkel a mellettem sétáló fiúra.
- Majd meglátod. Harry segített benne. - Harry? Mit tud ő rólam? Pff. De várjunk csak. Akkor Zayn most randira visz? Á, biztos nem, csak egy olyan baráti beszélgetés lesz. Legalább is remélem. Miket beszélek? Nem akarok csak a barátja lenni!

š›  

Egy fűzfaágakkal, bokrokkal körülvett helyre értünk, ahol rengeteg virág volt. Komolyan. Rengeteg. Vad orchideáktól (mondjuk elképzelésem sincs, mit keresett vad orchidea egy PARKBAN, de ez már nem az én dolgom) elkezdve, liliomokon át a nárciszig. Minden. Ha elkezdeném sorolni, talán holnap hajnal lenne, mire végeznék. Mikor Zayn elhúzta a fűzfaágakat, és beléptünk közé, egy plédet vettem észre, körülötte kis piknikes kosárkákkal. És még gyertyák is kaptak helyet itt-ott a fűben. Gyönyörű volt. 

- Tetszik? - lépett mellém Zayn. Erre még én sem számítottam.

- Nagyon. De miért hoztál ide? Miért fáradoztál ennyit? - néztem rá olyan értetlenül, amennyire csak tudtam. 

- Mert gondoltam örülnél neki, de ha nem, én azt is megértem... 

- Csönd, imádom! - léptem kettőt és letelepedtem a plédre. Majd Zayn mellém. Falatoztuk a finomabbnál, édesebbnél sósabb dolgokat. Mindent összeettünk, amit el lehet képzelni és közben beszélgettünk. Kell ennél több? A végére már olyan szinten rosszul lettem, hogy Zayn ölébe tudtam volna hányni, és ezt szóvá is tettem, így elindultunk hazafelé. Már az ajtóban álltunk, mikor felé fordultam, és akartam adni az arcára egy puszit, de véletlenül -vagy nem- belefordította a fejét, így szájra puszi lett, ami nem mondom, hogy nem volt jó, csak az arcszínemet vitte át egy teljesen más színvilágba.